Építési engedély

Az építési munkák három csoportba sorolhatók engedélykötelességük szerint. Vannak, amelyekre

1. nem kell engedélyt kérni.

2. bejelentési kötelezettség vonatkozik. Ez valójában egy egyszerűsített engedélyezési eljárás. Ennek során a tervdokumentációt el kell készíteni építész (és ha szükséges statikus, épületgépész) közreműködésével, majd formadossziéban be kell adni az építésügyi hatósághoz. Az engedélyt nem kell megvárni, a kivitelezés a tervek alapján máris megkezdhető. Később a hatóság küld egy levelet, amelyben tudomásul veszik a bejelentést.

3. építési engedélyt kell kérni. Ez a csoport is kettéválik normál és az egyszerűsített építési engedélyre. Utóbbi esetben rövidebb az eljárás ideje, egyszerűbb műszaki tartalmú terveket kell beadni, és általában szakhatóság nem vesz részt az eljárásban, vagyis kevesebb az adminisztráció. 

Külön szabályok vonatkoznak a műemlékekre és környezetükre, világörökségi területekre, helyileg védett épületekre és épületegyüttesekre. Ezekben az esetekben az engedélyezés rendje szigorúbb, mindig építészhez kell fordulni a munkálatok megkezdése előtt.

Az építési engedély 2013. január 1-jével megszűnt, azóta már nincs külön elvi engedélyezési eljárás. 

Az új, kétlépcsős rendszerben 

  • az első lépésben az elvi engedélyezés történik meg
  • majd ezt követően kerül sor a tényleges építési engedély kiadására.

Mindez azt jelenti, hogy az elvi építési keretengedély építési tevékenység végzésére nem jogosít.

Ugyanakkor az elvi engedély azért is célszerű, mert itt tudhatjuk meg, hogy az építkezésünknek van e bármilyen  - akár a beépíthetőséggel kapcsolatban, akár szakhatósági állásfoglalással kapcsolatos -  gátja. Az előzetesen tisztázandó kérdések tekintetében érdemes elvi építési engedélyért folyamodni a hatósághoz.

Az elvi építési keretengedély jogerősítés napjától egy évig van hatályban, vagyis eddig használható fel. Ha az elvi építési engedély jogosultja egy éven belül jogerős építési engedélyt kér, akkor azt automatikusan megkapja, az építési hatóság a már korábban meghozott döntését nem változtathatja meg. Az elvi építési engedély tehát arra szolgál, hogy a telek megvásárlása előtt a leendő tulajdonos biztos lehessen abban, hogy a kiszemelt telekre a tervezett ingatlant megépítheti.

chatsimple