Kövess minket:

Ezért éri meg hitelkártyával vásárolni

Promóció

A banki költségeinket csökkenthetjük hitelkártyával történő rendszeres vásárlásokkal. Sokan tartanak a hitelkártyától, de kis odafigyeléssel csak nyerhetünk vele. A legtöbb esetben ugyanis a vásárlás összegének bizonyos százalékát visszatéríti a bank. Arra kell odafigyelni, hogy időben visszatöltsük a hitelkeretünk összegét, így semmi veszteség nem érhet. Mutatunk néhány jó lehetőséget, amivel évente akár több mint tízezer forintot is visszakaphatunk vásárlásaink után.

Szomszédok 30 éve és most

Promóció

Örökzöld teleregényünk, a Szomszédok első része 1987. májusában került adásba. A legendás sorozatban a korabeli társadalom minden jellegzetes figurája felbukkant. Harminc év elteltével érdekes lehet visszanézni, mennyi minden változott azóta, hogy Vágási Feri beszállt az internetbe. Cikkünkben mutatunk néhány példát rá, hogy a sorozat szereplői miként találnák meg számításukat a mostani pénzügyi világban.

Érdemes hitelkártyával vásárolni, mutatjuk az előnyeit

Promóció

A banki költségeink csökkentésének egyik legegyszerűbb módja a hitelkártya használata. Sokan tartanak ettől a kis plasztiklaptól és inkább készpénzzel vagy bankkártyával fizetnek. Ám a hitelkártya használatával csak nyerhetünk, hiszen a legtöbb esetben a vásárlás összegének bizonyos százalékát visszatéríti a bank. Egy kicsit oda kell figyelünk pénzügyeink intézésére, és időben visszatölteni a hitelkeretünk összegét, így semmi veszteség nem érhet. Mutatunk néhány jó lehetőséget, amivel évente akár több mint tízezer forintot is visszakaphatunk vásárlásaink összegéből.

Ennyi előnyt még nem élvezhettél az Auchanban hitelkártyával, mint most!

Promóció

Nemrég megújult az Oney által kínált Auchan kártya, egyesítve az Auchan áruházak két éve indított Bizalomkártya programját az eddigi Bevásárlókártyával. Aki még többet szeretne kihozni vásárlásából, az most az új Auchan kártyával veheti igénybe egy nemzetközi MasterCard hitelkártya összes előnyét, egyben megtriplázva a Bizalomkártya kedvezményeit is.

Kis odafigyeléssel tízezreket kaphatsz vissza

Promóció

Banki költségeink csökkentésének céljából érdemes hitelkártyát használni. Ha van elegendő jövedelmünk hozzá, és egy kicsit odafigyelünk pénzügyeink intézésére, akkor csak nyerhetünk vele. Hitelkártyával történő vásárlás esetén ugyanis a legtöbb esetben a vásárlás összegének bizonyos százalékát visszatéríti a bank. Mutatunk néhány jó lehetőséget, amivel évente akár több tízezer forintot is visszakaphatunk vásárlásaink összegéből.

Így spórolhatunk hitelkártyával

Promóció

Banki költségeink csökkentésének céljából érdemes lehet hitelkártyát használni. Ha van elegendő jövedelmünk hozzá, és egy kicsit odafigyelünk pénzügyeink intézésére, akkor csak nyerhetünk vele. Hitelkártyával történő vásárlás esetén ugyanis a legtöbb kártyánál a vásárlás összegének bizonyos százalékát visszatéríti a bank. Mutatunk néhány jó lehetőséget, amivel évente akár több tízezer forintot is nyerhetünk.

Kártyapiac 2016 - Fókuszban a virtuális és mobil világ

Promóció

Az idei évben, ismét megrendezésre kerül az IIR Magyarország Kártyapiac konferenciája április 19-20-án, ahol első kézből tájékozódhat a legfontosabb kártyapiaci és mobilfizetési trendekről, technológiai újdonságokról kiváló szakértők tolmácsolásában. Ezúttal, a szaknapokat kibővítve egy egynapos workshopon – Mobile in-app payment – bővebb betekintést nyerhetnek az érdeklődők a Pénzügyi applikációk sikerének titkába is.

Kedvezmények ajándékba

Promóció

Arra gondoltunk, hogy Karácsony közeledtével megmutatjuk, a hitelkártyák piacán mivel akcióznak a bankok. Van, ahol extra visszatérítést adnak az első tíz vásárlásnál, máshol csak bizonyos termékkategóriákra vonatkozik a magasabb visszatérítés, és olyan bank is akad, aki tabletet ad ajándékba új hitelkártya igénylése esetén.

Ezekkel a kártyákkal több marad a zsebedben!

Promóció

Szűrhetünk a legolcsóbb bankszámlákra, találhatunk a kalkulátorban szinte díjmentes csomagokat is, igényeink szerint keresgélhetünk, és sokat spórolhatunk egy tudatos választással. Egyik sem fog azonban annyit hozni a konyhára, mint egy jól megválasztott visszatérítéses bankkártya, amely ha ugyan nem is ingyenes, de a banki költségek megtérítésén túl mégis kereshetünk velük. Cikkünkben most adunk néhány tippet a bankkártyák és hitelkártyák kiválasztásához.

Hitelkártyák: kiszámoltuk, ennyit kereshetsz velük!

Promóció

Kigyűjtöttük a piac meghatározó szereplőiként számon tartott hitelkártyákat és mindegyikhez társítottunk egy olyan fogyasztói profilt, melyet havonta használva az adott hitelkártya a legelőnyösebb kedvezményt nyújtja. Kiszámoltuk, hogy mennyi ez forintosítva, a végeredményt pedig a banki díjakat levonva mutatjuk!

Íme a legnagyobb pénzvisszatérítést kínáló hitelkártyák!

Promóció

Ki ne örülne egy olyan lehetőségnek, mellyel olcsóbban vásárolhat, mint a készpénzzel, beleértve a nem készpénzes használatból eredő plusz díjakat is? Nyár eleji körképünkben a legnagyobb vásárlási kedvezményeket kínáló hitelkártyákat vettük górcső alá. Figyelem, ez nem átverés, ezekkel tényleg jobban járunk, mintha a meglévő bankkártyánkkal vagy készpénzzel fizetnénk!

Mutatjuk a piac egyik legjobb hitelkártyáját

Promóció

Mit szólna egy olyan hitelkártyához, amellyel akár 5 százalék kedvezménnyel vásárolhatna a belföldi Auchan áruházak bármelyikében, 2 százalék kedvezménnyel tankolhatna az Auchan benzinkutakon és minden egyéb helyen történt vásárlásai után pedig 1 százalék visszatérítést kapna, majd a vásárlásainak kamatmentes visszafizetését akár 3 hónapig is elhúzhatná? Nos, ez a hitelkártya nemcsak hogy létezik, de további meglepetésekkel is szolgál, ráadásul egyedülálló módon 10 perc alatt is igényelhető az interneten...

Ezek most a legjobb hitelkártyák!

Promóció

A hitelkártyák száma az utóbbi időben megindult felfelé. Bár ebből még önmagában nem következik trendforduló, hiszen ahhoz intenzívebb növekedésre lenne szükség, a hitelkártya kínálat azonban a kártyaszámtól függetlenül a jövőben is mindenképpen megmarad. Körbenéztünk, melyek most a legjobb hitelkártya ajánlatok a piacon.

Terítéken az ország pénzügyi intelligenciája

Pénzügyi Tudatosság Teszt néven indítottunk felmérést. Az ország lakossága jelentősen le van maradva az uniós átlaghoz képest pénzügyi ismeretei alapján. Ezen területet fejlesztendő minden kitöltő személyre szabott ajánlást kap arról, hogy miben érdemes tágítania pénzügyi ismereteit, másrészt az eredmények egy hosszú távú projekt alapját is képezhetik.

Csökkenő bankszámla költségekkel indult az év

Promóció

A bankok folyamatosan versengenek az ügyfelekért, csak figyelnünk kell rá, hogy éppen mivel akcióznak, mit kínálnak kedvezményesen. Lássuk, milyen díjcsökkentésekkel és újításokkal jöttek ki a bankok év elején.

Így találd meg a számodra legolcsóbb banki ajánlatot

A pénzügyekkel általában nem szeretünk foglalkozni és az érthetetlen jogi szakzsargont vagy banki szakmai nyelvezetet is kerüljük, sokan nem is értik ezeket. Viszont ha azt szeretnénk, hogy a mindennapokban használt banki szolgáltatások közül a számunkra megfelelő és kedvező díjút megtaláljuk, tisztában kell lennünk az alapokkal. Segítünk, hogy ha máskor választás előtt állsz, banki hirdetménnyel találkozol, vagy hivatalos levelet kapsz bankodtól értsd, hogy mi mit jelent.

Így legyél tudatos a pénzügyekben

A pénzügyek kezelésével nem születünk együtt. Az első minta a család, ahol általában nem beszélünk pénzügyekről és nem vezetnek erre rá szüleink. Aztán felnőttként - vagy már a diákéveinkben is - rákényszerülünk arra, hogy beosszuk a havi jövedelmünket, netán takarékoskodjunk, gyűjtögessünk is a távolabbi céljainkra. Könnyen követhető tanácsokkal segítünk, hogy megtudd, hova megy el a pénzed, hogyan oszd be jobban és legfőképp hogyan hozz ki minél többet belőle.

Mindennap közlekedsz, vagy csak szeretsz utazni? Ezekkel hamarabb elérheted a céljaidat!

Promóció

Mindenki közlekedik. Ki kényszerből, ki kedvtelésből, ki alkalmanként, ki rendszeresen, ki kötött pályán, ki aszfalton, ki levegőben teszi. Valamennyi közlekedési módra találunk a szokásos árnál kedvezőbb, sőt akár jóval kedvezőbb árat is kínáló megoldásokat. Ezennel azonban nem csak a banki világban néztünk körül, így a szokásosnál is nagyobb áttekintést adunk az elérhető kedvezményekről.

Most igazán érdemes hitelkártyára váltani!

Az Erste Bank november közepe óta hirdeti nagy hitelkártya akcióját, mely még karácsonyig tart. A külföldön már elterjedt ügyfél-átcsábító konstrukció első látásra ellenállhatatlannak tűnik, így utánajártunk, hogy tényleg olyan jól járhatunk-e vele.

Így fizethetsz gyorsabban a kártyáddal

Egyre inkább elterjed hazánkban is az érintés nélküli fizetési mód. A nagyobb bankok többsége már forgalmaz olyan bankkártyákat és hitelkártyákat, amik rendelkeznek a fizetést egyszerűbbé tevő PayPass vagy PayWave funkcióval. De mi is tulajdonképpen a PayPass és a PayWave, van-e valami különbség köztük? Cikkünkben azt is megmutatjuk, hogy a fejlődés következő állomásaként bankkártyánk helyett már mobiltelefonunkat is használhatjuk fizetésre.

Háztartásonként akár 67 ezret is költünk karácsonyi ajándékra

A megkérdezettek közel harmada novemberben kezdi el a karácsonyi ajándékok beszerzését, és átlagosan 7 személyt ajándékoznak meg. A felmérés eredményei szerint a válaszadók karácsonyi ajándékra háztartásonként átlagosan 67 ezer forintot költenek, míg további közel 45 ezer forintot az ünnephez kapcsolódó egyéb kiadásokra. 

Így lehet olcsóbb a bankszámlád és kaphatsz extra visszatérítéseket

Promóció

A bankok folyamatosan versengenek az ügyfelekért, csak figyelnünk kell rá, hogy éppen mivel akcióznak, mit kínálnak kedvezményesen. Blogunkon rendszeresen beszámolunk az éppen futó akciókról, hogy képben legyél milyen kedvezményes lehetőségeket kínálnak a bankok. 

Ezekkel a hitelkártyákkal csak nyerhetünk

Érdemes figyelemmel kísérni a bankok által kínált kedvezményes akciókat, hiszen ezek segítségével havonta több ezer forintot takaríthatunk meg. Az alábbiakban megmutatjuk, hogy milyen akciókkal kecsegtetik mostanában a bankok a kártyájukkal aktívan vásárló ügyfeleiket. 

Így húzz hasznot a Ferrari helyezéseiből!

Gondoltad volna, hogy létezik olyan pénzügyi szolgáltatás, amelynél a bank egy sportesemény eredménye alapján ad pénzvisszatérítést?

5 ok, amiért még nem késtél le a nyaralásról

Már sokan elkezdték temetni a nyarat, pedig ilyenkor sem késő elkezdeni tervezgetni az igazán nagy utazásokat.

Összeszedtük, hogy mennyi borravalót kell adnod külföldön

Sokan zavarba jönnek egy külföldi utazás során, hogy mennyi borravalót is kell adni az éttermekben. Épp ezért összeszedtük, hogy egyes országokban mennyi borravalót szokás az asztalon hagyni.

Itt az újabb buktató: erre is figyelnie kell a hitelkártyásoknak

A hitelkártya hasznos pénzügyi eszköz lehet azoknak, akik jól bánnak vele. Ezért már mi is több buktatóra is felhívtuk az olvasóink figyelmét itt a blogunkon. De még nekünk is tudott újat mondani a GVH közleménye, amiben az OTP-t büntetik meg 38 millió forintra, mert megtévesztette hitelkártyás ügyfeleit.

9 könnyű módszer, hogy ne költs sokat egy átmulatott éjszakán

Jön a hosszú hétvégék időszaka, amikor könnyen fel is lehet önteni a garatra. Nincs jobb módszer a pénztárcánk kiürítésére, mint hagyni ittas énünket dönteni anyagi kérdésekben. Néhány tipp, hogy több maradjon egy átmulatott éjszaka után is a pénztárcánkban.

Nem akarsz egy 20 ezer forintos repülőjegyet ingyen?

A hitelkártyát lehet okosan használni, annyira, hogy nekünk is megérje. Ráadásul a kibocsátó bankok időről időre akciókkal próbálják magukhoz csábítani az újabb ügyfeleket. A Citibank és az Erste többször is hirdet akciókat év közben, aminek keretében nagy összegű levásárolható pontokat kaphatunk a hitelkártya igénylése esetén. Most az Erste Wizz Air hitelkártya mellé jár 20 ezer forintnyi leutazható ajándékutalvány.

Az áruházak apró trükkjei, amivel rávesznek téged, hogy vásárolj

Mindenki tudja már, hogy miért vannak a 8 évesek szemmagasságában a legdrágább édességek, de a szupermarketek trükkjeinek még messze nincs itt vége. A csúszós padló sem véletlen, lassan közlekedő vásárló többet pakol a kosarába. Kerüld ki te is az áruházak apró trükkjeit és egy fillérrel se költs többet a tervezettnél.

Figyelem, megszűnt az utasbiztosítás több bankkártya esetén!

Több bank is megszüntette az elmúlt időszakban a dombornyomott kártyái mellé járó utazási biztosításokat. Ez is egy módja a költségcsökkentésnek, amire most minden banknak szüksége van az ingyenes készpénzfelvétel és a tranzakciós illeték befizetése után. Mit veszítenek az ügyfelek?

Új bankkártyákat kapnak a K&H ügyfelek

Lecseréli az ügyfelek érintés nélküli vásárlásra alkalmatlan kártyáit a K&H. A régi addig viszont használható lesz, amíg az újat nem aktiválják. Miért lehet jó a PayPass-os kártya?

Meglepő: márciustól csökkennek az OTP díjai

Már március elsejétől csökkentek az OTP céges számlavezetési díjai. Váratlanul, hiszen csak 2016-ra vártuk a változást.

Ezen még a gyakorlott hitelkártyások is sokat buknak

Egy jó hitelkártya pénzt hoz. A jóváírás és az el nem költött fizetés kamatából évente összejöhet 20-30 ezer forint is átlagos használat mellett. De baj van, ha nem fizetjük vissza a tartozást időben, vagy olyan hibát követünk el, amiről sokan nem is tudnak.

A blogban megjelenő szöveges vélemények csak az író személyes nézeteit tükrözik, nem a BankRáció-ét