A jövő évi adócsomag változást hoz a lakásvásárlás után fizetendő illetékfizetésben is. Az új szabályozás szerint egy lakásvásárlás előtt vagy után egy évvel eladott másik ingatlan értékével csökkenthető az adóalap. A nagyobb türelem jól jön majd azoknak, akik lecserélnék a lakásukat. Érdemes más kedvezményes lehetőségekről is tudni, mint például a részletfizetési lehetőség, amit bárkinek megítélhet a hatóság méltányossági alapon.

Jelenleg is visszakaphatjuk az illetéket egy lakáscsere után, de ha az ingatlant csak az új megvásárlása után tudjuk eladni, akkor a visszatérítést igényelnünk kell. Jövőre már be se kell fizetni, ha tudjuk, szeretnénk megválni régi lakásunktól.

Nem változik viszont az, hogy ha sikerül egy jó vevőt találnunk régi lakásunkra, akkor egy évünk van arra, hogy egy ingatlan vásárlásakor beszámítsuk a régi értékét az illetékfizetéskor.

Nézzünk két példát:

Eddig is és jövőre is, ha eladod a 10 millió forintos lakásod és egy 15 millió forintos házat veszel 1 éven belül, akkor csak 5 millió forint után kell fizetned a 4 százalékos illetéket.

Jövőre, ha veszel egy 15 milliós házat és 1éven belül eladod az eddigi lakásod 10 millióért, ugyanúgy csak 5 millió forint után kell fizetned illetéket. Régen mindenképp ki kellett fizetni a teljes illetéket ebben az esetben, de az visszaigényelhető volt.

Megfelelő hitellel többet is spórolhatsz, mint az illeték. Nézz körül a kalkulátorunkban! 

Kérhetsz kedvezményt is

Méltányossági alapon dönt az adóhatóság a kedvezményekről vagy az esetleges részletfizetésről. Ebben az esetben csak egy levelet kell írni, amiben anyagi helyzetünk mellett és a vásárlás körülményei mellett tüntessük fel, hogy milyen feltétellel tudjuk kifizetni az illetéket. Általános tapasztalat, hogy akár másfél évre is lebontható a részletfizetési lehetőség és megfelelő indoklással akár az illeték felét is elengedheti a hatóság.

 

Sokaknak jár a kedvezmény

Nem kell kifizetni az illeték felét azoknak sem, akik 35 év alattiak és első ingatlanjukat vásárolják, amelynek az értéke nem haladja meg a 15 millió forintot.