Földünk számtalan országában használnak kiegészítő pénzeket. Ezek sokkal ellenállóbbá teszik a gazdaságot, azáltal, hogy segítik az emberek és a vállalkozások egymás közötti csereügyleteinek elszámolását. Úgy gondoltuk, hogy tennünk kell azért, hogy többen megismerjék azokat az elveket és rendszereket, amik sok millió ember életét teszik kiszámíthatóbbá. Az alábbi ismertető az Új pénz egy új világnak című könyvben olvasható, amit ingyenesen le lehet tölteni innen vagy megrendelhető innen.

 

Amikor Willie Suttont, a híres amerikai bankrablót megkérdezték, miért rabolt bankokat, állítólag így válaszolt: „azért, mert ott van a pénz”. Hogy jobban értsük a pénzről szóló megállapodásainkat, először meg kell értenünk a bankrendszert. Nem azért, mert ott tartják a pénzt, hanem azért, mert ott teremtik azt.

 

A nyugati bankrendszer eredete

 

A késő-középkorban az arany-  és ezüstérmék a pénz bevett formájának számítottak. Az aranyművesek voltak azok, akik a legnagyobb tudással rendelkeztek az arany tisztaságának megállapítására. Ők a rájuk bízott pénzt páncélozott ládákban tartották, hogy megvédjék a tolvajoktól. Így bevett szokássá vált, hogy az emberek a megtakarított pénzüket az aranyművesnek adták megőrzésre. Az aranyműves bizonylatot adott az általa őrzött érmékről, és felszámított egy csekélyke díjat az őrzésükért. Amikor szükség volt a pénzre, az aranyműves a bizonylatért cserébe visszaadta az érméket tulajdonosnak.

 

Pénzteremtés bankhitelek segítségével

 

Az emberek hamarosan rájöttek, hogy jóval kényelmesebb az arany helyett a bizonylattal kiegyenlíteni a számlát. Ha az aranyművest megbízható embernek ismerték, akkor miért kockáztatták volna, hogy fizikailag mozgassák az aranyat? Az aranyműves bizonylata így a fizetés ígéretévé vált. Bárki, aki elfogadta, hallgatólagosan megállapodást kötött az aranyművessel. Innen ered a modern kori papírpénz.

Idővel néhány vállalkozó kedvű aranyműves azt vette észre, hogy a náluk lévő arany legnagyobb része mindig a ládákban marad. A betétesek gyakorlatilag soha nem vették ki az összes érméjüket egyszerre. Így az aranyművesek több érméről tudtak kiállítani bizonylatot, mint amennyit tároltak, és így növelni tudták a bevételeiket, mivel anélkül tudtak több pénzt kölcsönözni, hogy növelni kellett volna a tartalékaikat.

Így az árucikkekre – aranyra vagy ezüstre – alapozott pénz helyett a hangsúly idővel eltolódott a hitelre vagy kölcsönre alapuló pénzre, amelyet papírbizonylatokkal igazoltak. Ez a felállás még ma is érvényes, leszámítva azt a fontos különbséget, hogy mára az aranyművesek szerepét a bankok vették át. A lexikonokban rálelünk a kapcsolatra: az aranyművesek a tranzakciókat általában munkapadjaikon intézték, melyek olasz neve banco. Innen származik a „bank” szó.

Az európai bankrendszer és a hitelalapú pénzügyi rendszer együtt született meg a 13. századi Itáliában. A fő hozzávalók közül a legtöbb már rendelkezésre állt: a papírpénz, mint az üzletfél tartozásának igazolása, az üzletfél jó hírnevének fontossága, és az, hogy a bankárok több pénzt tudtak teremteni, mint amennyi betétet tároltak. Ez utóbbit ma a „résztartalékra épülő bankrendszernek” hívjuk.

Napjaink bankrendszerének többi elemét évszázadokkal később, a viktoriánus kor előtti Angliában hozták létre.

 

Korunk pénzügyi megállapodásai

 

Az 1600-as évek vége az ipari forradalom hajnalának és a modern nemzetállamok megszületésének kora volt. Ezek a vívmányok jelentős pénzügyi erőforrásokat igényeltek, ezzel együtt kifinomultabb beruházási módokat és pénzügyi megállapodásokat. Így, azért az ígéretért cserébe, hogy bármikor, ha a kormánynak pénzre van szüksége, a bankok kölcsönözni fognak, a bankok kizárólagos jogot nyertek a papírpénz, mint „törvényes fizetőeszköz” nyomtatására, azaz egy olyan pénz kiadására, amit a kormány az adó befizetésénél elfogad.

A legrégebbi ilyen megállapodás 1668-ra datálódik, amikor Svédorszában a „Királyság Birtokainak Bankja” (ma a Riksbank) elnyerte ezt a jogot. Két évtizeddel később hasonló modell szerint megalapították a Bank of Englandet, amelytől azután a modell elterjedt szerte a világon. John Kenneth Galbraith közgazdász szerint „a Bank of England pont ugyanúgy viszonyul a pénzhez, mint Szent Péter a valláshoz. És meg is érdemli ezt a hírnevét, tekintve az ott teremtett pénz kezelésének rejtélyes módjait”.

A bankok és a kormányok ezen, még ma is érvényben lévő megállapodása feljogosítja a bankokat, hogy az általuk kapott betétek ellenében pénzt teremtsenek. Az új pénz az ügyfeleknek kihelyezett kölcsön formájában jön létre, mértéke a (tartalékban lévő) betét értékének maximum 90 százaléka (egy része); innen a név: „résztartalékra épülő rendszer”. Ez az új kölcsön – például egy jelzálogkölcsön egy ház megvásárlásához – általában egy másik betétet eredményez valahol a bankrendszerben, ebben az esetben a ház eladója által. A bank, amely megkapja a következő betétet, cserébe jogosult új kölcsön kihelyezésére a betét további kilencven százalékának erejéig, és ez a folyamat betéttől kölcsönig, kölcsöntől betétig gördül végig a bankrendszeren. A pénz ezen alkímiája pénzügyi rendszerünk egyik legnagyobb titka (lásd az ábrát).

 

A pénz alkímiája

 

A pénz modern alkímiáját hivatalosan úgy hívják: „résztartalék-többszörözés”. Kezdődik azzal, hogy egy ország központi bankja mondjuk 100 millió egységnyi úgynevezett „nagy erejű pénzt” nyom a gazdaságba, és kihelyez egy kölcsönt a kormány fenti összegű számláinak kifizetésére. Ezt az összeget annak címzettje elhelyezi a bankrendszerben, amely lehetővé teszi a fogadó banknak, hogy 90 millió egységnyi újabb kölcsönt helyezzen ki (a 100 millió egység 90 százalékát), miközben a többi tízmillió a bankban marad, mint „steril tartalék”. 

A 90 millió egységnyi új kölcsön aztán valahol máshol egy azonos összegű betétet fog eredményezni, és lehetővé teszi a fogadó banknak, hogy 81 millió egység értékű új hitelt helyezzen ki (az új betét 90 százalékát), és így tovább. A folyamat eredménye az, hogy számos ismétlés után az eredeti 100 millió egységnyi további 900 millió egység „hitelpénzt” generál, ahogy áthalad a bankrendszeren.

Ez a nyakatekert mechanizmus a bankok és a kormány között fennálló egyezség eredménye. Ez az oka annak, hogy a pénz előbb-utóbb bejárja az egész bankrendszert, és általa megérthetjük, hogy a pénz és az adósság szó szerint ugyanannak az érmének a két oldalát jelentik.

Megjegyzendő, hogy az egész pénzteremtési procedúra a kölcsönök körül forog. Ha az összes hitelt visszafizetnék, a bankok pénze egyszerűen eltűnne. Ez azért lehet így, mert a pénzteremtés egész, fent leírt folyamata megismétlődne, csak visszafelé. A kölcsönök visszafizetése (az ábra bal oldalán) automatikusan együtt járna az összes betét felhasználásával (a jobb oldalon). Még a központi bank nagy erejű pénze is elpárologna, ha a kormány képes lenne kifizetni a tartozásait.

Ez a pénzteremtési folyamat a jelenlegi pénzügyi rendszer egyik legjelentősebb tényezője, mégis ezt értjük legkevésbé. Mivel a pénzünk kölcsönök formájában létezik, mind adósok vagyunk; azok adósai, akik megteremtették és kölcsönözték nekünk a pénzt – a bankoknak. Ezen pénzteremtési séma következményei mélyre hatnak és messzire nyúlnak, ahogy azt a következő fejezetben látni fogjuk.

 

A fentiek az Új pénz egy új világnak című könyvben olvashatóak. Ha érdekelnek a kiegészítő pénzekkel kapcsolatos további érdekességek, akkor ingyenesen a teljes könyvet innen le tudod tölteni vagy megrendelheted a Libri weboldalán.