A banki költségeinket csökkenthetjük hitelkártyával történő rendszeres vásárlásokkal. Sokan tartanak a hitelkártyától, de kis odafigyeléssel csak nyerhetünk vele. A legtöbb esetben ugyanis a vásárlás összegének bizonyos százalékát visszatéríti a bank. Arra kell odafigyelni, hogy időben visszatöltsük a hitelkeretünk összegét, így semmi veszteség nem érhet. Mutatunk néhány jó lehetőséget, amivel évente akár több mint tízezer forintot is visszakaphatunk vásárlásaink után.

 

Hitelkártyával vásárolva egy átlagos család havonta akár több mint ezer forint visszatérítést is kaphat. Ez az összeg pedig még a kártya éves díjának és az esetleges egyéb költségeknek a levonása után is évente akár több mint tízezer forintos megtakarítást eredményezhet.

 

 

Sokan tartanak a hitelkártyáktól, de csak addig, amíg meg nem ismerik a használatukra vonatkozó egyszerű szabályokat és a velük elérhető előnyöket. Csak két egyszerű szabályt kell betartanunk ahhoz, hogy semmi gondunk ne legyen a hitelkártya használatának következtében. Lássuk, hogy mennyit is nyerhetünk a hitelkártyákkal.

 

Mennyi visszatérítést kaphatunk?

 

Az Erste Max Hitelkártyával történő vásárlások után pénzvisszatérítésre váltható Erste Forintokat kaphatunk.  Mi választhatjuk ki, hogy melyik 3 üzleti kategóriában legyen 4 százalékos a visszatérítés, egyéb üzletekben történő vásárlás esetén pedig 1 százalék a visszatérítés.

Most duplán is érdemes igényelni az Erste Max Hitelkártyát, hiszen akiknek 2017. május 10. és 2017. július 10. közötti igénylését a bank jóváhagyja, azok egy 5.000 forinttal feltöltött Media Markt vagy Decathlon ajándékkártyát kapnak. Ezen kívül még további 5.000 forint csatlakozási bónuszt is kaphatunk a banktól.

Az OTP Banknál igényelhető American Express hitelkártyával 1 százalék visszatérítést kapunk a vásárlásaink összegéből. Az állandó partnereknél (C&A, Lidl, MOL) történő vásárlások után pedig ezen felül még +2 százalék extra visszatérítést is jóváír a bank. Ráadásul az OTP folyamatosan hirdet akciókat is, amivel még több jóváírást kaphatunk.

Jelenlegi akciójuk 2017. június 30-ig tart. Az akció ideje alatt új American Express Blue vagy Gold hitelkártya szerződések esetében a bank 10.000 forint egyösszegű jóváírást, úgynevezett Belépési Bónuszt ad. Ennek feltételeként elegendő megadnunk a hozzájárulásunkat ahhoz, hogy a bank reklámajánlatokkal keressen meg, valamint a szerződéskötést követő 45 napban legalább kétszer vásárolnunk kell a hitelkártyánkkal.

A Budapest Bank Go! hitelkártyával minden benzinkútnál történt vásárlás után 3 százalékot, havi maximum 900 forintot, minden egyéb hazai vagy külföldi vásárlás és csoportos beszedések után pedig 1 százalékot, havonta legfeljebb 10 ezer forintot ad kedvezményként a bank. A főkártya éves díja 5.100 forint, ám ezt könnyedén lenullázhatjuk, amennyiben a hitelkeretünk kihasználtsága eléri a 70 százalékot. Nem kell tehát mást tenni, mint rendszeresen használni a hitelkártyánkat, és így évente több tízezer forintot is nyerhetünk.

A CIB Café Hitelkártya használatával június 30-ig az általunk választott kategóriában (benzin, otthon, szépségápolás-egészség) történő vásárlások után jóváírás jár, melynek mértéke a vásárlások 10 százaléka, erre az időszakra összesen maximum 10.000 forint. Amennyiben a Café Hitelkártyát 2017. június 30-ig igényeljük, akkor ingyenes a főkártya és a társkártya az első évben, valamint a havi számlavezetés is díjmentes az első évben.

Cetelem Klubkártyával történő vásárláskor az általános visszatérítés 1 százalék. A Cetelem Klub kedvezményprogram keretében a hitelkártyával történő vásárláskor a Cetelem Klub partnereinél kaphatunk engedményeket. Ezek partnertől függően 5-15 százalékos kedvezmények lehetnek. Például az Extreme Digitalnál 7 százalék, az Aquaworldben pedig 10 százalék a kedvezmény mértéke, de többek között van autószerviz, hotel és ruházati üzlet is a kedvezményt adó partnerek listáján.

Mint látható, egy kis odafigyeléssel sokat spórolhatunk egy jól kiválasztott hitelkártyával. Ha utánaszámolunk, láthatjuk, hogy az éves kártyadíjat, a havi számlavezetési díjat – ha nem díjmentesek – figyelembe véve is több ezer forintos visszatérítést kaphatunk minden hónapban.

 

 

Két egyszerű szabályt kell betartani

 

Az első szabály: Időben töltsük vissza a hitelkártya számlánkra az előző elszámolási időszakban elköltött összeget. Beállíthatunk magunknak emlékeztetőt, de a bank is küldeni fog SMS-t, hogy mi a fizetési határidő és mennyi a fizetendő összeg. Az időben visszatöltött hitelkerettel pedig az összes kellemetlen feladatunkon túl leszünk.

Ha elfelejtenénk határidőre visszapótolni a hitelkeretünk összegét, akkor bizony elég magas kamatot kellene fizetnünk feledékenységünk büntetéseként. De ez még oly sok más dologgal is így van, például, ha elfelejtünk autópálya használatakor matricát venni, vagy parkoláskor díjat fizetni, akkor amiatt is büntetés jár. Kétségtelen, hogy a bankok számára a hitelkártyáknál az emberi feledékenységre alapul az üzlet. Ám ha csak egy picit is odafigyelünk a határidőre, amikor kell utalni a pénzt, akkor egész biztos, hogy nem fogunk a magas kamat csapdájába esni.

A második szabály: a hitelkártyánkkal ne vegyünk fel ATM-ből készpénzt, az ugyanis lényegesen drágább, mint a bankkártyás készpénzfelvétel. Fontos azt is tudni, hogy a hitelkártyára nem vonatkozik a nyilatkozik alapján járó havi két díjmentes készpénzfelvételi lehetőség. A hitelkártyás ATM-használatnak elég magas, akár 3 százalékos díja is lehet, másrészt pedig kamatot is kell fizetni utána. Emiatt százezer forint felvétele akár ötezer forintba is kerülhet hitelkártyával. Ezt elkerülhetjük, ha figyelünk arra, hogy készpénzt mindig a folyószámlánkról veszünk fel az ahhoz rendelt bankkártyával.

 

Reméljük, sikerült olvasóink érdeklődését felkelteni a hitelkártyák iránt. Ha megtetszett valamelyik hitelkártya, akkor tessék bátran a cikkben található linkekre kattintani.