Földünk számtalan országában használnak kiegészítő pénzeket. Ezek sokkal ellenállóbbá teszik a gazdaságot, azáltal, hogy segítik az emberek és a vállalkozások egymás közötti csereügyleteinek elszámolását. Úgy gondoltuk, hogy tennünk kell azért, hogy többen megismerjék azokat az elveket és rendszereket, amik sok millió ember életét teszik kiszámíthatóbbá. Az alábbi ismertető az Új pénz egy új világnak című könyvben olvasható, amit ingyenesen le lehet tölteni innen vagy megrendelhető innen.

 

 

Kritikus időket élünk, mert olyan hatalmas problémákkal kell szembenéznünk, amelyek minden eddiginél nagyobb fenyegetést jelentenek az emberiség számára. Egy egyetemi diplomaosztón mondott beszédében Paul Hawken vállalkozó, környezetvédő és író világosan megfogalmazta, milyen kihívásoknak kell megfelelnünk:

"Kedves 2009-es végzős osztály! Nektek kell majd rájönnötök, mit jelent embernek lenni egy olyan Földön, ahol minden élő rendszer pusztul és ez a pusztulás egyre gyorsul. A helyzet kétségbeejtő... és ezt egyetlen, az elmúlt harminc évben publikált tudományos kiadvány sem tudja megcáfolni. A civilizációnak alapvetően új operációs rendszerre van szüksége. Ennek ti lesztek a programozói és a határidő csak néhány évtized."

 

 

Az elmúlt néhány évtizedben egyik nagy, a bolygót fenyegető megatrenddel sem foglalkoztak megfelelően. Annak ellenére, hogy egyre jobban ismerjük a problémákat és egyre több nemes szándékú személy, közösség, non-profit szervezet és ország próbál válaszokat találni rájuk, ezek a problémák valójában csak súlyosbodtak. Ez a folyamatos állapotromlás és a megatrendek tartóssága nem a véletlen műve. Ezt már több mint egy évtizeddel ezelőtt megírtam a The Future of Money (A pénz jövője) című könyvemben (kiadta a Random House 1999-ben), amely a viszonylagos gazdasági és politikai nyugalom időszakában született; még a dotkom-válság, a szeptember 11-i terrortámadások, az iraki és az afganisztáni háború előtt, és majdnem egy évtizeddel a 2008-as gazdasági világválságot megelőzően.

Más szóval, azok az események és politikai programok, amelyek az elmúlt évtizedben láttak napvilágot, ugyan súlyosbították a helyzetet, de nem ezek voltak a problémák fő forrásai. A megatrendjeinkből származó problémák alapvető kiváltó oka az évszázados pénzügyi rendszerünkben keresendő.

A pénzrendszer újragondolása már hosszú ideje várat magára, és ha ez így marad, akkor csak súlyosbodnak a problémáink és pont ugyanúgy fognak romlani az életkörülményeink, ahogy eddig is. Ez volt az 1999-ben megjelent könyv alapvetése és ez érvényes mind a mai napig. A legfontosabb különbség az akkori és a mostani helyzet között az, hogy a problémák most sokkal sürgetőbbek és a megoldásukra szánható idő is sokkal rövidebb.

 

Könyvünk fő célja, hogy a mostani rendszeren kívüli lehetőségeket villantson fel, és megvizsgálja a rendelkezésünkre álló lehetőségeket, mégpedig a pénz újragondolásával. Tehát megismételjük az első fejezetben szereplő állításunkat:

A világ, amelyben élünk, szorosan összefonódik a jelenleg érvényben lévő pénzügyi rendszerrel.

 

A  fennálló monetáris rendszer a következőképpen fogalmazható meg:

•  a kereskedelmi tranzakciók az országokban és a világon kizárólag egy valuta használatával valósulnak meg.

•     a valuták bankhitelek, tehát adósság formájában léteznek.

 

Már több mint egy emberöltő óta a hitelfelvételt tartották megoldásnak minden gazdasági bajra. Ez nemcsak az egyének esetén volt így, hanem a vállalatok, kormányok és a pénzügyi szektort tekintve is. Ez a feltételezett megoldás azonban egyre kevésbé áll rendelkezésre, vagy egyáltalán nem, mivel a hatalmas adósságállomány önmaga is jelentős problémává vált. Súlyos következményekkel jár, ha a jelenlegi monetáris rendszer csapdájában maradunk a mai körülmények között.

 

 

Adósság általi megváltás?

 

Hogyan jutottunk idáig? Hogyan mérgesedett el ennyire a túl magas adósság problémája? Az egyén számára a hitel felvétele a felnőtté válás egyik utolsó beavatási szertartása maradt.

 

Az első hitelkártya kiváltását gyakran fontosabbnak tartják, mint az első szavazáson való részvételt, és az első ház megvásárlása szinte kivétel nélkül az első jelzáloghitel felvételével is együtt jár, amely ráadásul sokszorosa az illető éves keresetének. De még ha az ember nem is merül el ezekben a mindennapi rítusokban, az adósság máshogy is jelen van az ember életében: a befizetett adók jelentős része például az államadósság kamatainak kifizetésére megy el. Az elmúlt fél évszázadban Amerika teljes lakossági adóssága drámaian megnőtt: az 1950-es években a GDP 50 százaléka volt, ma pedig az elképesztően magas 300 százalékot is eléri. Vészjósló, hogy ezt a szintet eddig csak egyszer érte el az adósság: 1929-ben, közvetlenül a nagy világválság kitörése előtt.

 

Az adósság felhalmozása szintén nagy divat volt az utóbbi időben a vállalatoknál, amely a vállalat hitelbesorolásának állandó, biztos romlásához vezetett. A Standard and Poor’s vállalatihitel-besorolása az 1981-es „A” szintről napjainkra „BBB” szintre csökkent, amely csak egy fokozattal van a „bóvli” besorolás felett. Meg kell jegyezni azonban, hogy a vállalati adósság egyáltalán nem egyenlően oszlik el. Számos amerikai cég visszafogta a hitelfelvételt 2000 után, a dotkom-lufi kipukkanását, valamint az Enron és a WorldCom látványos bukását követően. Azonban a tőkeáttételes kivásárlások (leveraged buy-out, betűszóval LBO) hulláma még egy ideig folytatódott és minden érintett vállalat nyakán jelentős adósságot hagyott.

 

Egyik iparág sem vált olyan függővé az adósságtól, mint a pénzügy. Amerikában, ahol a pénzügyi szektoron kívüli vállalatok a GDP-arányos adósságukat az 1985-ös 58 száza- lékról 2009-re 76 százalékra növelték, a pénzügyi szektor adóssága 28-ról 108 százalékra nőtt ugyanezen periódusban.  A pénzügyi szektor ráadásul – a többitől eltérően – teljes gőzzel zakatolt tovább 2000 után is, egészen a 2007–8-as pénzügyi összeomlásig. A tőkeáttétel a rendszer pénzügyi hatékonysága tovább növelésének módszere: emeli egy adott tőkealap teljesítményét. Az extra tőkeáttétel előre megjósolható módon hozzájárult az egész pénzügyi rendszer sérülékenységéhez. Ez az adósság volt az, amely miatt a pénzintézmények elvesztették saját dolgozóik bizalmát is, amely lavinát indított el és olyan óriások bukásához vezetett, mint a Bear Stearns és a Lehman Brothers.

 

A 2008-as globális banki válság további lehetséges következményeit valószínűleg az hárította el, hogy a kormányok nagy pénzbeli támogatást nyújtottak a pénzügyi szektornak. Ezt követték a nagymértékű keynesi gazdaságélénkítő csomagok, hogy a deflációs nyomást elkerüljék. Ezek a lépések azonban hatalmas költségvetési hiányt és további államadósságot eredményeztek. Más szóval a pénzügyi szektor túl magas adósságát úgy „oldották meg”, hogy államadósságot halmoztak fel. Ironikus, hogy ezután a pénzügyi szektor a megmentője ellen fordult és ismét a vállalati csődök rémképét lebegtette meg a kormány előtt.

 

Az, hogy az adósság mit jelent egy ország gazdaságára nézve, nem ismeretlen a közgazdászok előtt; csak a mértéke nőtt meg az évszázadok során. A 18. században Adam Smith, A nemzetek gazdagsága írója így figyelmeztet: „Amikor az államadósság valaha elért egy bizonyos mértéket, úgy hiszem, egyetlen példát sem találunk, hogy utólag azt teljes mértékben ki lehetett volna fizetni”.  Egy még ennél is vészjóslóbb figyelmezetést kapunk Ludwig von Misestől, az ismert közgazdásztól: „a robbanásszerű hitelbővülés után elkerülhetetlenül végső összeomlás következik. Az egyetlen kérdés, hogy a válság előbb csap le, mert önként lemondtunk a további hitelbővítésről, vagy később, ami viszont a válsággal sújtott monetáris rendszer teljes és végleges katasztrófáját jelenti”.  Más szavakkal, ha minden így folytatódik, a gazdasági összeomlás elkerülhetetlen. Az egyetlen fennmaradó kérdés az, hogy mikor történik meg.

 

 

A fentiek az Új pénz egy új világnak című könyvben olvashatóak. Ha érdekelnek a kiegészítő pénzekkel kapcsolatos további érdekességek, akkor ingyenesen a teljes könyvet innen le tudod tölteni vagy megrendelheted a Libri weboldalán.