Bizonyára olvasóink közül is sokan kerültek már átmeneti pénzzavarba. Számtalan oka lehet, amikor gyorsan szükségünk lenne egy nagyobb összegre. Ha rokonoktól vagy barátoktól nem tudunk kölcsönt szerezni, akkor a bankokhoz kell fordulnunk. A hitelfelvétel ugyanakkor megfontolt döntést igényel, és érdemes szétnézni a bankok személyi kölcsön kínálatában, mert jelentős különbségek lehetnek a visszafizetendő összegek között. Megmutatjuk, hogy a BankRáció miként tud segítséget nyújtani a keresési folyamatban, és mi a módja annak, hogy az érdeklődéstől eljussunk a hitel igényléséig.

 

Számtalan oka lehet annak, amikor szükségünk van némi kölcsönre. Ilyen esetekben persze a rokonoktól is kérhetünk, de könnyen előfordulhat, hogy erre nincs lehetőségünk. Így pedig nem marad más hátra, mint a személyi kölcsön igénylése. Csak éppen melyik banknál és melyik hitelt vegyük föl? Sokan hajlamosak a reklámoknak hinni, vagy azt gondolják, hogy elég bemenni a megszokott bankfiókba és ott érdeklődni a személyi kölcsönökről. A banki ügyintéző pedig érthető módon csak azt a kölcsönt ajánlhatja, amit ők forgalmaznak, még ha ez az adott esetben sokkal többe is kerül majd nekünk összességében, mint ha egy másik banknál vennénk fel hitelt.

A legjobb megoldás, ha az összes bank ajánlatai közül mi magunk választjuk ki az igényeinknek leginkább megfelelő hitelt. Ehhez pedig nagy segítséget nyújt egy összehasonlító kalkulátor megfelelő használata, amiben pontosan beállíthatjuk az igényeinknek megfelelő hitelösszeget, futamidőt és egyéb fontos információkat.

 

Először is néhány dolgot tisztáznunk kell. Facebook oldalunkon ugyanis gyakran kapunk olyan hozzászólást, üzenetet, hogy „Érdekel” „Itt adnak kölcsönt?” és ehhez hasonló kommenteket. Először is tudni kell, hogy nem 1 bizonyos személyi kölcsönt kínálunk, hanem az összes ajánlatot megmutatjuk, és az érdeklődőknek kell választaniuk ezek közül. A BankRáció pedig nem bank, hanem a banki termékeket összehasonlító weboldal vagyunk. Szándékunk az, hogy segítsünk a választásban az összes bank pénzügyi termékeinek megmutatásával. A bankok kínálatából pedig az érdeklődőnek kell kiválasztania azt, ami az ő keresési szempontjainak a legjobban megfelel.

Azt is fontos tisztázni, hogy vannak olyan esetek, amikor nem fog a bank hitelt nyújtani. Ilyen kizáró körülmény például az, ha az érdeklődő rajta van a KHR listán (korábbi nevén: BAR lista). A hitelfelvételhez szükség van rendszeres, bejelentett jövedelemre, néhány bank pedig csak határozatlan idejű munkaszerződés esetén ad kölcsönt. Sokan kérdezik, ezért itt is leírjuk, hogy a családi pótlék, a Gyed hitelfelvételnél nem elfogadott jövedelem.

 

Hogyan válasszunk személyi kölcsönt?

 

Most pedig lássuk, miként tud segíteni a legkedvezőbb személyi kölcsön megtalálásában a BankRáció. Nézzünk például egy olyan esetet, amikor 1 millió forintra van szükségünk, és azt választjuk ki, hogy 2 éves futamidő alatt akarjuk visszafizetni a felvett kölcsönt.

 

 

A kalkulátorunkban az összes személyi kölcsön ajánlat megtalálható, minden fontos tudnivalóval és díjjal együtt. Be kell írnunk, hogy mennyi pénzre van szükségünk és mennyi idő alatt fizetjük vissza a kölcsönt. Persze hagyhatjuk alapbeállításon is a kalkulátort, de nem biztos, hogy pontosan az előre beállított összeget vagy éveket szeretnénk látni, emiatt érdemes beírni a fenti mezőkbe a saját értékeinket. Hosszabb futamidő esetén a havi törlesztő alacsonyabb lesz, viszont az összesen visszafizetendő összeg magasabb, mintha ugyanazt a hitelösszeget rövidebb futamidőre vesszük fel.

A hitelösszeg és az évek számának megadása után a „Keresés” gombra kattintunk és máris elénk teszi a kalkulátor az adott beállításokkal elérhető összes személyi kölcsön ajánlatot. Láthatjuk a bank és a hitel nevét, a havi törlesztőrészletet, a THM-et és a visszafizetendő teljes összeget, valamint picivel lejjebb a kezdeti költséget, az éves kamat mértékét, a kamatperiódust. Ez utóbbi szinte minden hitelnél a futamidő végéig fix, tehát ugyanakkora lesz a kamat a hitel felvételétől kezdve annak lejáratáig végig. Az ilyen végig fix kamatperiódusnak nagyon jó tulajdonsága ez a kiszámíthatóság, állandóság. Lássunk néhány konkrét példát, 1 milliós személyi kölcsön, 2 éves futamidőre beállításokkal:

 

Bank és hitel neve Havi törlesztőrészlet THM Visszafizetendő
Sberbank Fair Expressz személyi kölcsön 46.094 Ft 11,62% 1.116.260 Ft
CIB Előrelépő Személyi Kölcsön 46.647 Ft 11,73% 1.120.178 Ft
K&H személyi kölcsön 48.008 Ft 14,92% 1.152.196 Ft
Cetelem Saját Ritmus személyi kölcsön 48.008 Ft 16,09% 1.162.196 Ft
Oney Végigfix személyi kölcsön 48.829 Ft 16,90% 1.171.906 Ft
Akciós OTP Személyi kölcsön 49.919 Ft 19,52% 1.198.062 Ft
Cofidis Fapados Kölcsön 50.063 Ft 19,90% 1.201.509 Ft

 

Arra is van lehetőség, hogy a kalkulátor fenti mezőjében, ahol a hitelösszeget és az évek számát kell megadnunk a „További beállítások”-ra kattintva beírhatunk további szempontokat, például, hogy csak bizonyos bankok személyi kölcsöneit listázza ki a kalkulátor. A számítógép előtt ülve kényelmesen kiválaszthatjuk a nekünk legjobban megfelelő személyi kölcsönt. Amikor ezzel készen vagyunk, akkor máris jelezhetjük hitelfelvételi szándékunkat a választott bank felé. A választott személyi kölcsön mellett kattintsunk a „Részletek” gombra, ezzel átkerülünk a bank weboldalára, ahol az adatainkat (általában név, telefonszám, esetleg e-mail cím) meg kell adnunk annak érdekében, hogy a bank fel tudja venni velünk a kapcsolatot. Ha a telefonos egyeztetés során minden rendben lesz, akkor mehetünk az előre egyeztetett időpontra a bankfiókba a szükséges papírokat aláírni, és hamarosan rendelkezésünkre fog állni a kért kölcsön.

(A mobiltelefonos verziónkban jelenleg a "Részletek" gomb helyett a "Tovább" gombra kattintva juthatunk el a kiválasztott személyi kölcsönt kínáló bank weboldalára.)

Ha még több információt szeretnénk tudni a kalkulátorban kapott találatokról, akkor kattintsunk a „Rövid leírás” gombra. Itt tájékozódhatunk az aktuális akciókról, kedvezményekről, illetve megtudhatjuk, hogy mennyi a bank által elvárt minimális havi jövedelem, amellyel megkaphatjuk a kölcsönt. Ez ajánlott olvasmány, hiszen rengeteg későbbi félreértést vagy kérdést megelőzhetünk ezzel a pár perces tájékozódással.

 

Tehát így működik a folyamat, így tudunk segíteni abban, hogy mindenki megtalálhassa a számára legkedvezőbb személyi kölcsönt.