Személyi kölcsönre bármikor szükségünk lehet. Jól jöhet a hitel fontos és nagy összegű vásárlásokhoz, mint például az autóvétel. Még egy használt autó árát is nehéz egyösszegben kifizetni, és sok olyan élethelyzet van, amikor alapvető szükség van egy saját kocsira. Alábbi írásunkból kiderül, hogy a BankRáció.hu miként tud segítséget nyújtani abban, hogy megtaláld a számodra legkedvezőbb személyi kölcsönt.

 

Számtalan olyan esemény történhet életünkben, amikor szükségünk van némi anyagi segítségre. Tegyük fel, hogy napi munkába járásukhoz szükségünk van egy autóra. Lehetőleg minél alacsonyabb fogyasztású kellene, és ha már veszünk valamit, akkor az egyben feleljen meg családi célokra is, amivel el lehet intézni a hétvégi bevásárlást, és akár távolabbi úticélokra is kényelmesen eljussunk vele. Belenéztünk a választékba a kocsi.hu használtautó kereső oldalon, és a fenti szempontok alapján az egyik legnépszerűbb hibrid autóra kerestünk rá.

 

 

A céljainknak megfelelő gépet tehát megtaláltuk, már csak az a kérdés, hogy a megvételéhez szükséges 3 millió forint miként fog összejönni. Tételezzük fel, hogy a vételárnak a felét már korábban össze tudtuk gyűjtögetni, de még mindig hiányzik másfél millió forint.

Ilyen esetekben persze a rokonoktól is kérhetünk kölcsön, de könnyen előfordulhat, hogy erre nincs lehetőségünk. Másrészt pedig gondoljunk bele abba is, hogy mennyire kellemetlen helyzetbe hozzuk a rokont vagy barátot azzal, hogy hozzá fordulunk pénzért. Még akkor is kellemetlen egy ilyen kérés, ha a megbeszélt határidőre visszafizetjük tartozásunkat. Mi magunk mennyire szívesen adnánk kölcsönt a megtakarított pénzünkből? Ugye nem nagyon szívesen, sőt kellemetlen helyzetbe kerülnénk a kéréstől. Pontosan így vannak ezzel azok is, akiktől mi kérnénk…

A legtisztább megoldás mindenki számára a személyi kölcsön. Csak éppen melyik hitelt vegyük föl? Amit a tévében mutatnak a reklámokban? Nem feltétlenül ezek a legkedvezőbbek a számunkra! Sokan pedig azt gondolják, hogy elég bemenni a megszokott bankfiókba és ott érdeklődni a személyi kölcsönök felől. A legjobb megoldás az, ha az összes elérhető ajánlat közül választjuk ki az igényeinknek leginkább megfelelő hitelt, amihez nagy segítséget nyújt egy összehasonlító kalkulátor használata.

Lássunk egy példát arra, hogy 1.500.000 Ft személyi kölcsönre 60 havi futamidő esetén mennyi a havi törlesztő, a THM és a teljes visszafizetnedő összeg:

 

 

Bank és hitel neve havi törlesztőrészlet THM Visszafizetendő
Sberbank Fair személyi kölcsön 32.207 Ft 10,98% 1.927.549 Ft
MKB Mosoly Személyi Kölcsön 31.863 Ft 11,63% 1.947.491 Ft
CIB Előrelépő Személyi Kölcsön 32.720 Ft 11,73% 1.963.226 Ft
Cetelem Saját Ritmus személyi kölcsön 33.291 Ft 13,06% 2.012.455 Ft
K&H személyi kölcsön 33.739 Ft 13,92% 2.052.497 Ft
Cofidis Fapados Kölcsön 34.879 Ft 14,90% 2.092.740 Ft
Erste Bank Most Személyi Kölcsön 34.895 Ft 15,73% 2.120.676 Ft

 

 

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy nem egy bizonyos személyi kölcsönt kínálunk, hanem az összes ajánlatot megmutatjuk, és az érdeklődőknek kell választaniuk ezek közül. Másrészt pedig a BankRáció.hu nem bank, hanem a banki termékeket összehasonlító weboldal vagyunk, és szándékunk az, hogy segítsünk a választásban az összes bank ajánlatainak megmutatásával.

Azt is fontos tisztázni, hogy vannak olyan esetek, amikor nem fog a bank hitelt nyújtani. Nem lehet az igénylő KHR listán (korábbi nevén: BAR lista), szükség van rendszeres, bejelentett jövedelemre, néhány bank pedig csak határozatlan idejű munkaszerződés esetén ad hitelt. Sokan kérdezik, ezért itt is leírjuk, hogy a családi pótlék, a Gyed hitelfelvételnél nem elfogadott jövedelem.

 

 

Hogyan válasszunk személyi kölcsönt?

 

Most pedig lássuk, miként tud segíteni a legkedvezőbb személyi kölcsön megtalálásában a BankRáció.hu! Aki a facebookon találkozik a hirdetésünkkel, annak elsőként annyit kell tennie, hogy rákattint a hirdetés tetején található képre, ezzel megnyílik számára az összehasonlító oldalunk (a kalkulátor). Az oldalunkon az összes személyi kölcsön ajánlat megtalálható, minden fontos tudnivalóval és díjjal együtt – tehát nincsenek apró betűs részek, nincsenek rejtett költségek, nincs semmi átvágás, minden fontos költség és tudnivaló ki van írva a listában szereplő találatoknál.

Be kell írnunk, hogy mennyi pénzre van szükségünk és mennyi idő alatt fizetjük vissza a kölcsönt (ez utóbbi a futamidő). Persze hagyhatjuk alapbeállításon is a kalkulátort, de nem biztos, hogy pontosan az előre beállított összeget vagy éveket szeretnénk látni, emiatt érdemes beírni a saját értékeinket. Hosszabb futamidő esetén a havi törlesztő alacsonyabb lesz, viszont az összesen visszafizetendő összeg magasabb, mintha ugyanazt a hitelösszeget rövidebb futamidőre vesszük fel.

A hitelösszeg és az évek számának megadása után máris mutatja a kalkulátor az adott beállításokkal elérhető összes személyi kölcsön ajánlatot. A számítógép előtt ülve vagy akár az okostelefonunkkal kényelmesen kiválaszthatjuk a nekünk legjobban megfelelő személyi kölcsönt. Amikor ezzel készen vagyunk, akkor máris jelezhetjük hitelfelvételi szándékunkat a választott bank felé. A választott személyi kölcsönre kattintva átkerülünk a bank weboldalára, ahol az adatainkat (általában név, telefonszám, e-mail cím) meg kell adnunk annak érdekében, hogy a bank fel tudja venni velünk a kapcsolatot. Ha a telefonos egyeztetés során minden rendben lesz, akkor mehetünk az előre egyeztetett időpontra a bankfiókba a szükséges papírokat aláírni, és hamarosan rendelkezésünkre fog állni a kért kölcsön.

 

Tehát így működik a folyamat, így tudunk segíteni abban, hogy mindenki megtalálhassa a számára legkedvezőbb személyi kölcsönt.